A reális képi ábrázolás már nem bír olyan átható
erővel, mint százötven vagy kétszáz évvel ezelőtt. Manapság az a törekvés, hogy
leképezünk valamit, ami a hittel kapcsolatos, már nem bír olyan erővel, mint
régen, hiszen ezer-féle feldolgozásban látják és kapják az emberek.
A művésznek tehát valami mást kell csinálnia, valami másfajta megközelítést
kell alkalmaznia. Az absztrakció kizökkentheti a nézőt és felszabadíthatja a
megszokott vizuális elemek sablonos értelmezése alól. Az absztrakció folyamata
közben a néző önmagába való mélyedése valamilyen módon az Isten felé
irányíthatja a tekintetet. Ilyen értelemben az absztrakció használata a
szakrális hatás eléréséhez elősegítheti a transzcendens tudatállapot elérését.
Gondoljunk bele, hogy maga a liturgia is csupa absztrakcióból áll, hiszen a szentségek
megjelentetése a legtisztább absztrakció! A kortárs szakrális művészet
valójában nem csinál semmi újat vagy forradalmit, hanem pontosan az ősi,
egyházi hagyományokat éleszti fel azok legnemesebb és legtisztább
értelmezésében. A kortárs művészet és a néző között értelmezés és befogadás
tekintetében nagyon nagy távolság észlelhető, melyért elsősorban a vizuális
nyelvezet elsivárosodása a felelős.
A hagyományos esti meseolvasás fejleszti az
asszociáció, és az absztrakció készségét. Az ehelyett készen kapott mesefilmek azonban
erősen visszavetik azt, pedig minél több jó minőségű, kortárs művet kellene a
gyermekeknek látniuk ahhoz, hogy a mai vizuális nyelv a sajátjukká tudjon
válni.
Kovács Rhewa Andrea