Szia.
Látom, hogy kérdezni akarsz valamit.
Ja, hogy mit rajzolok?
Nem tudom.
Jaj, ne vágj ilyen furcsa képet, nem, tényleg nem tudom, hiszen nem is én
rajzolok!
Hogy ezt nem érted? Várj egy pillanatot, megpróbálom elmagyarázni.
Ha azt mondanád, hogy rajzoljak egy kutyát, rajzolnék valamit, ami hasonlít egy
kutyusra. Azt én rajzolnám. De most csak megfogom ezt a ceruzát, és elengedem
magam. Ez itt például az Országház kupolájának indult; innen pont rálátni az
épületre… aztán nézd meg mi lett belőle. Olyan, mint valami virág egy idegen
bolygóról; ez itt az indája, ez a levele, de nem én csináltam ilyenre. Magát
rajzolta meg.
Hagyom, hogy minden szabály, és megkötés, amit a
rajzolásról tanultam, eltűnjön belőlem, és nem is gondolok arra, hogy én most
rajzolok. Ülök a parkban, süt a nap, nézem a gyerekeket, apukákat, anyukákat, a
háztetőket, a felhőket, és közben vonalakat firkálok a noteszembe. Meg
pöttyöket. Aztán elmaszatolom az ujjammal. Tudod, kedves Olvasóm, ha csak úgy alkotsz valamit, pusztán örömből, és nem
muszájból, akkor akár rajzolsz, festesz, írsz, faragsz, vésel, szóval, bármit
csinálsz, akkor te eltűnsz, és az a valami odabent, ami meg akar születni,
magától ölt formát. Csak engedni kell, hogy kijöjjön belőled, és csak egyetlen
szabályt kell figyelembe venned. Azt, hogy nincs szabály.
Így rajzolja magát a rajz. Ahogy én is teszem, és ahogy valószínűleg te is
tenni szoktad, csak észre sem veszed.
Hogy miért nem rajzolok Valamit?
Nos, mert nem tudok rajzolni.
Kovács Rhewa Andrea