Az expresszív fogalomba sorolhatjuk azokat a művészeti megnyilvánulásokat, amikor is a hangsúly a művész szubjektív reflexióira kerül. Itt a szubjektivitás válik a legfontosabbá, a korábbi naturalista és realista stílusokkal ellentétben, amikor is az objektivitás volt a leglényegesebb elem. Maga az expresszionizmus egy művészeti irányzat, ami számtalan területen megmutatkozott, a festészettől kezdődően egészen az irodalomig, a XX. század első felében jelent meg.
Az a művész, amelyik az expresszionizmust képviseli alkotásaival, a tárgyi világ motívumvilágába vetíti a saját érzéseit, így a látványt a saját szubjektív lelkivilága alapján alakítja szabadon. Néha torzíthatja is látványt, hiszen a lelkiviláguk sem volt mindig nyugodt. Éppen emiatt beszélhetünk erős érzelmi töltetről, mint az expresszionista festészet egyik legnyilvánvalóbb jellemzőjéről. Megjelennek a drámai színellentétek, a kontrasztok egyre hangsúlyosabbakká válnak, ami szintén ennek a jellemzőnek a részeiként, velejáróiként jelennek meg.
Ilyen tekintetben hasonlóságokat mutat a romantikával, ami az expresszionizmus egyik ősének is tekinthető. Amennyiben jellemző stílusokról kell beszélnünk, akkor a XIX. század kapcsán egyértelműen a romantikát kell kiemelni. A XX. században pedig az expresszionizmus lenne ez a stílus, azonban ebben a korszakban ez nem ennyire egyértelmű, hiszen rengeteg stílusirányzat válik ismertté és meghatározóvá ekkor. Mindenképp nyilvánvaló ezen stílus hatása és befolyása, hiszen a teljes századon át végigkíséri a művészeteket, még ha a nagyobb virágzás a század első felére is tehető.
