Sarokkád
Sarokkád

Korábban szinte elképzelhetetlennek számított, hogy valaki a fürdőszobájába egy sarokkádat tegyen, pedig bizony ma már egyre többen teszik le a voksukat ennek a terméknek a megvétele mellett. Több érv is kapcsolódik a sarokkád megvásárlásához, hiszen remekül el lehet nyúlni a vízben, azonban, ha valakinek kedve tartja, akkor az ülőrészen is bátran megpihenhet.

Az is nagy pozitívum, hogy egyszerre akár többen is belemehetnek a kádba, ami azt jelenti, hogy például a gyermekek jót játszhatnak együtt a vízben. A szülők számára is könnyebb lehet így a kicsik tisztítása, hiszen ők is jobban beleférnek majd a nagy medencébe.

Bár a sarokkád nagy helyigénnyel rendelkezik, ennek ellenére megéri venni egy ilyen terméket, mert igazi luxusszállodában érezheti magát az, aki kihasználja a fejedelmi fürdőzés lehetőségét. A gepeszcentrum.hu oldalról lehet venni jobbos és balos sarokkádat is, ezért gyakorlatilag bármilyen típusú fürdőszobába be lehet tenni,

ha eléggé nagy az adott helyiség. Mindezek alapján tehát, nem tanácsos hezitálni, ha valaki egy ilyen medencét szeretne az otthonában viszontlátni, hiszen bármikor lehetőség nyílik a vásárlásra.