Skip to content

Omdkami

Nem hivatalos oldal

Menu
  • Kezdőlap
  • Kapcsolat
Menu
nőies okosóra

Információk nőies okosóra témában

Posted on 2020. október 31. szombat

A technika vívmányairól ritkán mondható el, hogy nőies dolgokról lenne szó, de mi most mégis találtunk egy olyan tárgyat, ami úgy a férfiak, mint a hölgyek egy részének megdobogtatja a szívét. A nőies okosóra kapcsán joggal teszi fel minden érdeklődő a kérdést, hogy mitől lesz feminin egy időmérő?

Az egyik tényező mindenképpen a színekben keresendő, hiszen nehezen elképzelhető az urakon egy rózsaszín vagy lila példány, noha ma már tulajdonképpen erre is van precedens, de sokkal kevésbé jellemző, mint a hölgyek esetében. A másik dolog az anyagok összeválogatása, na és természetesen ott van még a méret, illetve a stílus, a formavilág.

A hölgyek órái egyértelműen jóval kisebbek, úgy a szíj szélességét, vastagságát illetően, mint a szerkezet maga. A formavilág jóval kísérletezőbb szokott lenni a nőies okosóra esetében, például virág, szív, esetleg egyéb kedves alakzatról is szó lehet. Az urak általában sokkal inkább ragaszkodnak a már jól bevált formákhoz, esetleg az egyéb maszkulin jellegű termékekhez.

Kategóriák

  • Ajtó
  • Albérlet
  • Állás munka
  • Apartman Pécs
  • Baba
  • Béltisztítás
  • Béltisztító kúra program
  • Biztosítás
  • Egészség
  • Ékszer
  • Elektromos roller
  • Esküvő
  • Étterem
  • Fogászat
  • Fotózás
  • Főzés
  • Hotel-Szállás
  • Infrastruktúra
  • Játék
  • Keresőoptimalizálás
  • Kertépítés
  • Kertépítés Kerti tó
  • Költöztetés
  • Lakatos
  • Lakberendezés
  • Life coach coaching
  • Magazin
  • Masszázs
  • Medence
  • Méregtelenítő kúra program
  • Művészet
  • Napelem
  • Nincs kategorizálva
  • Öltöny
  • Önismeret
  • Online pénztárgép
  • Óvoda
  • Pénzügy- Befektetés
  • Pizza hamburger házhozszállítás
  • Pszichológus párterápia
  • Recept
  • Rendszergazda szerver üzemeltetés
  • Ruha cipő
  • Szállás
  • Szállás Pécs
  • Szauna
  • Szellőztetők
  • Szépségápolás
  • Szivattyú
  • Szolgáltatás
  • Szórakozás
  • Táncanfolyam oktatás
  • Tanfolyam
  • Táskák
  • Tehertaxi
  • Utazás
  • Vásárlás
  • Webáruház
  • Zárszerelés zárcsere

Legutóbbi bejegyzések

  • Melyek a legjobb ázsiai tengerparti nyaralóhelyek sznorkelezéshez, szörfözéshez és nyugodt pihenéshez?
  • A terápia szorongás esetén sokat segíthet
  • A szárazépítészet a modern megoldások között említhető
  • Aviva torna ellenjavallatok: mikor nem ajánlott belevágni, és mikor kérj szakmai tanácsot?
  • Megéri marketing tanácsadót bevonni egy elakadt projektbe? Érvek és ellenérvek a gyors külső segítségről
©2026 Omdkami | Design: Newspaperly WordPress Theme