kalapgumi

Amióta elterjedtek a ‘csináld magad’ mozgalmak, azóta a fiatalok is egyre több fogalommal ismerkednek meg. A kalapgumi elsőre úgy tűnhet, hogy a fejünkre kerül, azonban ennél sokkal szélesebb körben használható fel. A legújabb divatáru évek óta elérhető a boltokban, de lehet, hogy csak a nagyszüleink ismerték a használatát. A lényege, hogy a készülő mű alkalmazkodni tudjon a testünkhöz vagy az arcunkhoz, ugyanis a színpadokon is rendszeresen láthatjuk.

Képzeljük el, hogy a gyermekeknek akarunk valamilyen állatos maszkot elkészíteni, azonban nem tudjuk pontosan a méreteket. Egy rossz szabás azt jelenti, hogy az állarc megállás nélkül csúszkálni fog vagy fel sem megy a fejre. A kalapgumi megoldja ezt a problémát, mivel rugalmas és nyúlékony, így több helyen felhasználhatjuk. A babaruháknál hasonló szerepet tölt be, mivel a piciknek sem készíthetünk cipzárral záródó nadrágokat, azonban a kalapgumi senkit sem fog bántani, sőt, alvás közben sem zavarja a gyerekeket. A felnőttek kimaradnak a felhasználásából? Persze, hogy nem!

Válasszunk a lycra anyag méteráru kínálatából

A kalapgumi önmagában nem elég, más anyagra is szükségünk lesz ahhoz, hogy elkészüljön a színpadra szánt egyenruha. A lycra anyag méteráru boltokban is beszerezhető, ami megkönnyíti az táncos egyenruhákat. Lehet, hogy egy színházba készítünk valamilyen különleges viseletet, mert mondjuk a gyermekből fát vagy virágot kell varázsolni. Ha nem akarjuk azt látni, hogy elesik, akkor marad a lycra anyag méteráru. Egyesek mindent megpróbálnak interneten keresztül beszerezni, ami később meglátszik.

Nem mindegy, hogy egy látatlanban megvett színpadi öltözetet nézünk ki magunknak, amiről még a pontos méreteket sem tudjuk, vagy inkább mi magunk készítjük el álmaink ruháját a lycra anyag méteráru segítségével. Innentől kezdve csak egy kis kézügyeségre, akaratra és minőségi kellékekre lesz szükségünk, majd kezdhetjük is. Nagyon fontos, hogy csak kifogástalan terméket vásároljunk, ellenkező esetben hamarabb elszakadhat az öltözék.