Skip to content

Omdkami

Nem hivatalos oldal

Menu
  • Kezdőlap
  • Kapcsolat
Menu

Az elektromos egykerekű olyan módját adja a közlekedésnek, melyet egyik másik jármű sem.

Posted on 2016. augusztus 25. csütörtök
Elektromos egykerekű
Elektromos egykerekű

Talán nem kell bemutatni már a Segway-t és a többi hasonló elven működő járművet, melyek giroszkóppal és egyetlen tengelyen futó két kerékkel oldják meg azt, hogy az ember egy ilyen eszközön igen biztonságosan tudjon utazni. Az elektromos egykerekű működési elve ugyanaz, mint amivel egy Segway is operál: hogy a giroszkóp egyenesben tartja a szerkezetet. Ebben az a zseniális, hogy ránézésre az elektromos egykerekű még a Segway-nél is sokkal labilisabbnak tűnik, holott legalább olyan biztosan el lehet sajátítani a rajta való közlekedést, mint milyen könnyedén el lehet navigálni egy kétkerekű Segway-jel. Sőt, mivel egy elektromos egykerekű jóval könnyebb, mint egy már-már hagyományosnak nevezhető elektromos kétkerekű, így a szállítása is sokkal konvencionálisabb lesz.

Így gyakorlatilag bármikor magunkkal vihetjük, ha valahová elmegyünk nyaralni, új várost felfedezni. Sőt, ha abban a városban használnánk, ahol élünk, akkor ott is lehetőség lesz arra, hogy könnyedén ide-oda szállítsuk az egykerekűt. Egyes modellek képesek arra, hogy akár 30 km/h-ás végsebességet érjenek el. Ez már megfelel egy rendesen meghajtott bicikli sebességének, így nem kell a lassúság miatt sem aggódni.

Kategóriák

  • Ajtó
  • Albérlet
  • Állás munka
  • Apartman Pécs
  • Baba
  • Béltisztítás
  • Béltisztító kúra program
  • Biztosítás
  • Egészség
  • Ékszer
  • Elektromos roller
  • Esküvő
  • Étterem
  • Fogászat
  • Fotózás
  • Főzés
  • Hotel-Szállás
  • Infrastruktúra
  • Játék
  • Keresőoptimalizálás
  • Kertépítés
  • Kertépítés Kerti tó
  • Költöztetés
  • Lakatos
  • Lakberendezés
  • Life coach coaching
  • Magazin
  • Masszázs
  • Medence
  • Méregtelenítő kúra program
  • Művészet
  • Napelem
  • Nincs kategorizálva
  • Öltöny
  • Önismeret
  • Online pénztárgép
  • Óvoda
  • Pénzügy- Befektetés
  • Pizza hamburger házhozszállítás
  • Pszichológus párterápia
  • Recept
  • Rendszergazda szerver üzemeltetés
  • Ruha cipő
  • Szállás
  • Szállás Pécs
  • Szauna
  • Szellőztetők
  • Szépségápolás
  • Szivattyú
  • Szolgáltatás
  • Szórakozás
  • Táncanfolyam oktatás
  • Tanfolyam
  • Táskák
  • Tehertaxi
  • Utazás
  • Vásárlás
  • Webáruház
  • Zárszerelés zárcsere

Legutóbbi bejegyzések

  • Melyek a legjobb ázsiai tengerparti nyaralóhelyek sznorkelezéshez, szörfözéshez és nyugodt pihenéshez?
  • A terápia szorongás esetén sokat segíthet
  • A szárazépítészet a modern megoldások között említhető
  • Aviva torna ellenjavallatok: mikor nem ajánlott belevágni, és mikor kérj szakmai tanácsot?
  • Megéri marketing tanácsadót bevonni egy elakadt projektbe? Érvek és ellenérvek a gyors külső segítségről
©2026 Omdkami | Design: Newspaperly WordPress Theme