Skip to content

Omdkami

Nem hivatalos oldal

Menu
  • Kezdőlap
  • Kapcsolat
Menu

Ajándékozzon gyógyulást az adó 1% felajánlásával!

Posted on 2017. január 27. péntek
Adó 1%

Biztos sokan kaptak már segítséget ismeretlen emberektől akkor, amikor a legnagyobb szükségük volt rá és nem feltétlenül nagy dolgokra kell ilyenkor gondolnunk. Ugyanígy az adó 1% nagy támogatás annak, akihez a megfelelő időben jut el az ebből az összegből kivitelezhető segítség. Nem tud elég hálás lenni azért, hogy vannak még olyan nagylelkű, számára ismeretlen emberek, akiknek fontos mások sorsa. Ha még nem nyújtotta be az adóbevallását, akkor érdemes néhány percet arra szánnia, hogy megérdeklődje és utánanézzen, milyen alapítványt, szervezetet támogathat ezzel a minimális összeggel és milyen típusú rászorulók életében érhet el változást.

A daganatos, rákos betegségben szenvedő gyerekek sokszor ezért tudnak elindulni a gyógyulás útján, mert több olyan ember is van, aki az adó 1% ezen célra ajánlja fel, így a sok kicsi összegyűl alapelven keresztül lehetőséget kap, hogy innovatív gyógyulási eljárásokban részesüljön. Legyen Ön is egy ilyen nagyszerű tevékenységnek a részese, mert segíteni nemes és felemelő érzés!

Kategóriák

  • Ajtó
  • Albérlet
  • Állás munka
  • Apartman Pécs
  • Baba
  • Béltisztítás
  • Béltisztító kúra program
  • Biztosítás
  • Egészség
  • Ékszer
  • Elektromos roller
  • Esküvő
  • Étterem
  • Fogászat
  • Fotózás
  • Főzés
  • Hotel-Szállás
  • Infrastruktúra
  • Játék
  • Keresőoptimalizálás
  • Kertépítés
  • Kertépítés Kerti tó
  • Költöztetés
  • Lakatos
  • Lakberendezés
  • Life coach coaching
  • Magazin
  • Masszázs
  • Medence
  • Méregtelenítő kúra program
  • Művészet
  • Napelem
  • Nincs kategorizálva
  • Öltöny
  • Önismeret
  • Online pénztárgép
  • Óvoda
  • Pénzügy- Befektetés
  • Pizza hamburger házhozszállítás
  • Pszichológus párterápia
  • Recept
  • Rendszergazda szerver üzemeltetés
  • Ruha cipő
  • Szállás
  • Szállás Pécs
  • Szauna
  • Szellőztetők
  • Szépségápolás
  • Szivattyú
  • Szolgáltatás
  • Szórakozás
  • Táncanfolyam oktatás
  • Tanfolyam
  • Táskák
  • Tehertaxi
  • Utazás
  • Vásárlás
  • Webáruház
  • Zárszerelés zárcsere

Legutóbbi bejegyzések

  • Melyek a legjobb ázsiai tengerparti nyaralóhelyek sznorkelezéshez, szörfözéshez és nyugodt pihenéshez?
  • A terápia szorongás esetén sokat segíthet
  • A szárazépítészet a modern megoldások között említhető
  • Aviva torna ellenjavallatok: mikor nem ajánlott belevágni, és mikor kérj szakmai tanácsot?
  • Megéri marketing tanácsadót bevonni egy elakadt projektbe? Érvek és ellenérvek a gyors külső segítségről
©2026 Omdkami | Design: Newspaperly WordPress Theme