Skip to content

Omdkami

Nem hivatalos oldal

Menu
  • Kezdőlap
  • Kapcsolat
Menu

A méregtelenítés kúrával igen egyszerűen megvalósítható.

Posted on 2016. május 7. szombat
Méregtelenítés
Méregtelenítés

A szervezetünk úgy üzemel, ahogy egy jól megépített gép tenné; sőt, még annál is jobban! Ám, mint ahogy egy masina, úgy az emberi test is be tud sokallni, ha folyamatosan káros hatások érik. Amennyiben toxinokban gazdag ételeket fogyasztunk, azaz olyan élelmiszereket, melyekben sok a méreganyag, sanszos, hogy előbb-utóbb méregtelenítés elvégzésére kényszerülünk, hogy az ennek folyományaképp testünkben felhalmozódott salakanyagtól megszabadulhassunk. A toxinoktól hemzsegő túl olcsó élelmiszerek miatt az immunrendszer képes feladni addigi hibátlannak mondható működését, s nem megállítani minden egyes kórokozót, mely beteszi a lábát a szervezetbe. Ekkor olyan káros baktériumok is el tudnak jutni a vastagbélbe, melyeknek feltett szándéka, hogy kiirtsák a bélflórában tanyázó probiotikumokat. A probiotikumok feladata az, hogy részt vegyenek az emésztésben, így ha ennek nem tudnak eleget tenni, mert a káros egysejtűek megtizedelték őket, akkor emésztetlen salakanyag képes emiatt felhalmozódni a vastagbélben. Ekkor csak egy kiadós méregtelenítés fogja tudni helyretenni a dolgokat. Mivel a méregtelenítés nem hordoz magában semmiféle egészségügyi kockázatot, így alkalmazása mindenki számára javasolt.

Kategóriák

  • Ajtó
  • Albérlet
  • Állás munka
  • Apartman Pécs
  • Baba
  • Béltisztítás
  • Béltisztító kúra program
  • Biztosítás
  • Egészség
  • Ékszer
  • Elektromos roller
  • Esküvő
  • Étterem
  • Fogászat
  • Fotózás
  • Főzés
  • Hotel-Szállás
  • Infrastruktúra
  • Játék
  • Keresőoptimalizálás
  • Kertépítés
  • Kertépítés Kerti tó
  • Költöztetés
  • Lakatos
  • Lakberendezés
  • Life coach coaching
  • Magazin
  • Masszázs
  • Medence
  • Méregtelenítő kúra program
  • Művészet
  • Napelem
  • Nincs kategorizálva
  • Öltöny
  • Önismeret
  • Online pénztárgép
  • Óvoda
  • Pénzügy- Befektetés
  • Pizza hamburger házhozszállítás
  • Pszichológus párterápia
  • Recept
  • Rendszergazda szerver üzemeltetés
  • Ruha cipő
  • Szállás
  • Szállás Pécs
  • Szauna
  • Szellőztetők
  • Szépségápolás
  • Szivattyú
  • Szolgáltatás
  • Szórakozás
  • Táncanfolyam oktatás
  • Tanfolyam
  • Táskák
  • Tehertaxi
  • Utazás
  • Vásárlás
  • Webáruház
  • Zárszerelés zárcsere

Legutóbbi bejegyzések

  • Melyek a legjobb ázsiai tengerparti nyaralóhelyek sznorkelezéshez, szörfözéshez és nyugodt pihenéshez?
  • A terápia szorongás esetén sokat segíthet
  • A szárazépítészet a modern megoldások között említhető
  • Aviva torna ellenjavallatok: mikor nem ajánlott belevágni, és mikor kérj szakmai tanácsot?
  • Megéri marketing tanácsadót bevonni egy elakadt projektbe? Érvek és ellenérvek a gyors külső segítségről
©2026 Omdkami | Design: Newspaperly WordPress Theme