Vízrendezés
Vízrendezés

Cégünk sok évvel  ezelőtt, mikor megalakult, célul tűztük ki, hogy mindig korrekt üzleti kapcsolatokra törekszünk, szeretnénk mindig valami maradandót alkotni és szükség esetén is számíthatnak ránk. Szolgáltatásaink széles palettáján megtalálható a mély és magasépítés számos tevékenysége, mint például a vízrendezés, épületek építése, felújítása és bontása, tereprendezés és útépítés. Csapatunk tagjai sok éve együtt dolgoznak, jól összeszokott, sokat látott egységgé váltak, akik előtt nincs akadály. Fontos számunkra az innováció, hogy mindig napra kész tudással rendelkezzünk, így folyamatosan továbbképzéseken veszünk részt. Szeretnénk minden ügyfelünk számára a legtöbbet nyújtani, hogy elégedettek legyenek a megrendelők és mi is. Hiszen hosszú távra csak így lehet tervezni. Fontos számunkra a környezetvédelem és így az ökoegyensúly megtartása is. Éppen ezért minden evvel kapcsolatos tevékenységet is vállalunk, mint például a vízrendezés, partfal építést és megerősítést. Esetleges árvíz felmerülésénél is segítünk, így iszapkotrást és árvízvédelmi gátak építésében is segédkezünk. A vízrendezés mellett vállalunk rekultivációt, vagyis alkalmassá tesszük a földterületet újrahasznosítás céljára, de műtárgyépítési projektekkel is foglalkozunk.

Print Friendly, PDF & Email