Skip to content

Omdkami

Nem hivatalos oldal

Menu
  • Kezdőlap
  • Kapcsolat
Menu

Infraszauna a méregtelenítés érdekében!

Posted on 2017. július 12. szerda
Tágítja a bőr pólusait

Ennek a remek berendezésnek 30 perces használatával a test 600-800 kalóriát is veszíthet, mindezt úgy, hogy még mozgásra sincs szükség. Amikor az infraszauna kifejti jótékony hatásait, a test dolgozik, izzadságot termel, hogy elvezesse a hőt, ugyanakkor kiválasztja a zsírokat, valamint a káros méreganyagokat is.

Ennek köszönhetően, a folyamat ideje alatt folyadékveszteséggel együtt a súlyvesztés is létrejön.

Egyes kutatások kimutatták, hogy benne eltöltve egységnyi időt, szinte ugyanannyi kalóriát veszíthet az emberi test, mintha intenzíven sportolna.

A fénye nemcsak a bőrfelületeket éri, hanem képes behatolni a mélyebb rétegekbe, ahol a vér hőmérsékletére is hatást gyakorol, vagyis serkenti a vérkeringést, ezáltal kényszeríti a keletkezett hő elszállítására, következésképpen kitágítja a véredényeket, így elősegíti a lágyszövetek, illetve az izmok regenerálódását. Az infraszauna ezen hatása abból következik, hogy a megnövekedett véráram elszállítja a szövetek által termelt salakanyagokat.

Kategóriák

  • Ajtó
  • Albérlet
  • Állás munka
  • Apartman Pécs
  • Baba
  • Béltisztítás
  • Béltisztító kúra program
  • Biztosítás
  • Egészség
  • Ékszer
  • Elektromos roller
  • Esküvő
  • Étterem
  • Fogászat
  • Fotózás
  • Főzés
  • Hotel-Szállás
  • Infrastruktúra
  • Játék
  • Keresőoptimalizálás
  • Kertépítés
  • Kertépítés Kerti tó
  • Költöztetés
  • Lakatos
  • Lakberendezés
  • Life coach coaching
  • Magazin
  • Masszázs
  • Medence
  • Méregtelenítő kúra program
  • Művészet
  • Napelem
  • Nincs kategorizálva
  • Öltöny
  • Önismeret
  • Online pénztárgép
  • Óvoda
  • Pénzügy- Befektetés
  • Pizza hamburger házhozszállítás
  • Pszichológus párterápia
  • Recept
  • Rendszergazda szerver üzemeltetés
  • Ruha cipő
  • Szállás
  • Szállás Pécs
  • Szauna
  • Szellőztetők
  • Szépségápolás
  • Szivattyú
  • Szolgáltatás
  • Szórakozás
  • Táncanfolyam oktatás
  • Tanfolyam
  • Táskák
  • Tehertaxi
  • Utazás
  • Vásárlás
  • Webáruház
  • Zárszerelés zárcsere

Legutóbbi bejegyzések

  • Melyek a legjobb ázsiai tengerparti nyaralóhelyek sznorkelezéshez, szörfözéshez és nyugodt pihenéshez?
  • A terápia szorongás esetén sokat segíthet
  • A szárazépítészet a modern megoldások között említhető
  • Aviva torna ellenjavallatok: mikor nem ajánlott belevágni, és mikor kérj szakmai tanácsot?
  • Megéri marketing tanácsadót bevonni egy elakadt projektbe? Érvek és ellenérvek a gyors külső segítségről
©2026 Omdkami | Design: Newspaperly WordPress Theme