Örök élmények maradnak az osztálykirándulások

Talán nincs is olyan ember, aki még felnőtt korában is ne emlékezne szívesen vissza a diákkori élményeire. Persze, itt elsősorban nem a megtanult versekre, matematikai feladatokra vagy kémiai képletekre kell gondolni, hanem a számtalan osztálykirándulás, különböző kiruccanás feledhetetlen emlékeire.

Ezek voltak azok az alkalmak, amelyeken egy osztályközösség igazán összekovácsolódhatott, amikor megismerhették egymást, és tapasztalatot szerezhettek arról, mit jelent az igazi barátság. Az éjszakába nyúló beszélgetések, közös kalandok, viták és kibékülések, nagy vallomások és örök titkok mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy megtanulják, milyen embernek lenni a másik ember mellett. A hosszú utazásokon elénekelt nagy slágerek dallama sokszor még évtizedek múlva is fülében cseng az embernek, és előhozza a régi emlékeket.

Minden osztálykirándulás hozzájárult ahhoz, hogy az egykori diákokból olyan felnőttek váljanak, akik nem csak a tananyagot sajátították el, hanem mindazt, ami a legtöbbször igen bonyolult élethez kell.