A fauvizmus hatása megmutatkozik
A fauvizmus hatása megmutatkozik

Úgy hírlik, hogy Vauxcelles, aki Vadakként írt a csoport képviselőiről, már korábban is Fauves-nek nevezte őket, amikor egy reneszánsz szellemben készült olasz alkotást vett észre a 7-es teremben, ahol az újszerű alkotások is helyet kaptak: „Nicsek, Donatello e vadak között!”. A hírek szerint ezen megjegyzés miatt terjedt el a stílus képviselőiről az, hogy a Fauves csoporthoz tartoznak, az irányzatot pedig ettől kezdődően kezdték fauvizmusként használni.

 

A fauvizmus művészeit és ezeknek alkotásait megfelelően pozitív visszhangokkal fogadta a sajtó, ahogyan a szakmai közvélemény is, így egyre több fauvizmust képviselő festmény jelent meg. Először 1906. január 13-án találkoztak a fauvista művészek, ezt követően pedig rendszeresen találkoztak minden szombati napon Gertrude Stein, Párizsban lakó amerikai irodalomszervező lakásán. Így a találkozások, valamint a levélváltások folyamatosak voltak, ám mégsem alakult ki egy szoros együttműködés a fauvizmus stílusában alkotók között, tulajdonképpen mindenki a maga módján értelmezte ezt a stílust.