Nem hivatalos oldal

szakralitás

Szakralitás a kortárs művészetben 4. rész

Szakralitás

Szakralitás

A reális képi ábrázolás már nem bír olyan átható
erővel, mint százötven vagy kétszáz évvel ezelőtt. Manapság az a törekvés, hogy
leképezünk valamit, ami a hittel kapcsolatos, már nem bír olyan erővel, mint
régen, hiszen ezer-féle feldolgozásban látják és kapják az emberek.

A művésznek tehát valami mást kell csinálnia, valami másfajta megközelítést
kell alkalmaznia. Az absztrakció kizökkentheti a nézőt és felszabadíthatja a
megszokott vizuális elemek sablonos értelmezése alól. Az absztrakció folyamata
közben a néző önmagába való mélyedése valamilyen módon az Isten felé
irányíthatja a tekintetet. Ilyen értelemben az absztrakció használata a
szakrális hatás eléréséhez elősegítheti a transzcendens tudatállapot elérését. Olvasd Tovább

Szakralitás a kortárs művészetben 3. rész

Szakralitás

Szakralitás

Hogy egy mű – miután elkészült és nyilvánosságra
került –, hordoz-e a néző számára is értelmezhető szakrális üzenetet, az minden
esetben titok. Soha nem lehet igazán programszerűen elhatározni az alkotás
folyamatában azt, hogy szakrális mű lesz-e, vagy sem. A tervszerű szándékosság
sokszor kudarchoz vagy modorossághoz vezet.

Az alkotótevékenység közben a
művész maga kerülhet olyan transzcendens tudatállapotba, mely megjelenik a
munkájában is, azonban a befogadó fél, azaz a néző érzékenysége, látásmódja,
intuíciói, asszociációja, és empátiája szükségeltetik ahhoz, hogy a szakrális
üzenet célhoz érjen. A kortárs művészetekben a szakralitás eltávolodott a
hagyományos szimbólumrendszerektől, azok a reális ábrázolásától, sokkal inkább
egyfajta belső látás felé tolódott el a hangsúly, és a belső vízió képeinek
megjelenítése, illetve közvetítése a cél. Olvasd Tovább

Szakralitás a kortárs művészetben 2. rész

Művészet

Művészet

A huszadik század végére megszűntek az attribútumok
egyetemessége, amelyeket a művész úgy használhatott, mint régen, amikor azok mindenki
számára tisztán értelmezhetőek és olvashatóak voltak. Mára az alkotó saját
vizuális nyelvezetét és jelképrendszert dolgoz ki, és abban a közegben alkot.
Ennél is fontosabb azonban, hogy a nézőt ez az egyéni látásmód megragadja-e,
fel tudja-e dolgozni az információt, illetve képes-e azt a helyén és annak
funkciója szerint értelmezni.

A csendes szemlélődés eredménye a mű spirituális terébe való belépés, illetve a művészet igazi csodája; a kép ablakot nyithat a
transzcendensre. Ezzel egyfajta kötődés alakul ki az alkotó, az alkotás, és a
szemlélő között, melyben a néző az értelmezés és befogadás folyamata alatt mintegy
társszerzővé válik.  Olvasd Tovább

Szakralitás a kortárs művészetben 1. rész

Művészet

Művészet

A szakralitás mindig jól meghatározható, központi
szerepet foglalt el az alkotóművészetben. A kortárs művészeten belül azonban nagyon
tágan értelmezhető a szakrális művészet fogalma. Ma nem egyértelmű, hogy a
kortárs műalkotások közül melyek tekinthetők szakrálisnak vagy profánnak. A jelenkorban
már nem kizárólag a templomi művészetet tekinthetjük szakrálisnak.

A szakrálissal foglalkozó, vagy a szakrálist kereső műveket is ide sorolhatók, akár
felszentelt térben, akár egy városi közterületen, akár világi múzeumban vagy
galériában jelennek meg. Egy műalkotás akkor tekinthető szakrálisnak, ha
sugározza a szentség erejét és azt az emelkedettséget, mely a magunkba
fordulásra, töprengésre és megtisztulásra késztet. Valójában persze ezek a
kritériumai minden igazi műalkotásnak, tehát tágabb értelemben minden művészi
értékkel bíró alkotás szakrális töltetű is egyben. Olvasd Tovább