Lakástakarékpénztár

Egy alkalomkor sétáltam az utcán és a kezembe adtak egy szórólapot, amin az volt írva, hogy mindenkit szeretettel várnak egy előadásra. Ennek az előadásnak az volt témája, hogy a lakástakarékpénztár milyen segítséget nyújt az embereknek, ha kölcsönhöz folyamodnak hozzá. Elolvastam a szöveget a lapon és elhatároztam, hogy elmegyek az előadásra. Elérkezett a nap és én elindultam oda, ahol tartják az előadást. Tudni kell, hogy hazánkban három különböző ilyen pénztár működik, és mind a három képviseltette magát ott. A jól felkészült embereknek köszönhetően mindent elmondtak az embereknek, megismertették minden apró részlettel, és a feltett kérdésekre minden esetben választ adtak. Megtudtuk, hogy azért olyan népszerű, mert jelentős állami támogatás kapcsolódik hozzá, amit az állam áll és ezt nem kell visszafizetni. Előnye az, hogy a megtakarítási időszak letelte után hitelt lehet igényelni, aminek a visszafizetési ideje ugyanakkora, mint amennyi a megtakarítási időszak volt. Érdemes a lakástakarékpénztár ajánlatait megnézni és egy kicsit áttanulmányozni.