Szerető a láthatáron
Szerető a láthatáron

A házasságon belüli kezdeti lángoló szerelem, idővel, szerencsés esetben szeretetté szelídül, ám egyúttal azt is jelenti, hogy egy kicsit monotonná válik az élet. Van, aki küzd ez ellen és különböző családi programokat, kettesben eltöltött hétvégéket szervez, de olyan is van, aki külön hobbikat keres magának, ám olyan is létezik, aki másnál keres vigaszt, vagyis belép a képbe a szerető. Azt mondják, hogy a szerető kapja mindenből a legjobbat, hiszen a gyengéd pillanatok, a mosolyok, a kedvesség mind neki jut, mert a találkák alkalmával a gondok otthon maradnak.

Ugyanúgy a partner hétköznapi oldala is, aki elalszik meccsnézés közben, aki nem viszi le a szemetet, aki rendetlenséget hagy maga után. A szerető nem veszekszik ilyenek miatt, hiszen a viszony teljesen más, mint az együttélés. Ráadásul mindketten örülnek az együtt töltött időnek, eszük ágában sincs vitatkozni. Olyat is hallottunk már, hogy a titkos viszonyból felvállalt kapcsolat vagy házasság lett. Ez szerencsés esetben történik így, amikor a partnerek úgy érzik, hogy a másikban megtalálták a lelki társukat, bár egy kicsit későn.

Print Friendly, PDF & Email